Országunk gondjainak okát keresve (hazának nem nevezném, mert az a tolvajok lopási felségterülete) s a tolvajok nem tekintik hazának csak lopási birtoknak. Közben zajlik a pártok között az óvodás szintű ki hazudik nagyobbat, ki lop többet vetélkedő, és az Európa tanító nénihez járás.
Senkinek nem jut eszébe a jó öreg közmondás, miszerint fejétől bűzlik a hal. Csak az ősi magyar átok emlegetése történik. Pedig egyszerűen, a mindenkori ország vezetés hibájára vezethető vissza. Mint ahogy az egyén sorsát jelleme nagyban befolyásolja, ugyanúgy az állam sorsát is befolyásolja vezetői jelleme. Széchenyi a Hitelben ( 1830.) így ír:
„Unalom a rosszra hajló embert rosszá, a jóra hajlót boldogtalanná teszi, s valóban szánakozásra méltó kinek az életben dolga nincs. S maguk tudják munkásságaik által elejét venni jövendő elaljasodásoknak”. Emlékezzünk a magyar nemesség volt a mai szóval uralkodó osztály, amely magának tartotta fenn az ország vezetés jogát. Akit Petőfi így jellemzett: „Nem írok, nem olvasok, én magyar nemes vagyok”… Munkátlanság csak az élet, van életem, mert henyélek”. 1848. márc. 18. naplóbejegyzés „ s azért szánakoztam a napi politika kurjongató hősein, s mosolyogtam a fontosságot, melyet maguknak tulajdonítottak., hogy az ő fényes tetteik, és fényes beszédeik nem egyéb mint homokra rajzolt kép, melyet a bekövetkezendő viharnak első lehelete elsöpör. Tudtam, hogy ők nem azok a nagy színészek, kik a világ színpadán az újjászületés óriási drámáját eljátsszák, hanem csak dekorátorok és statiszták”. El is juttatta ez az okos ország vezetés Szent István országát Trianon palotáig. Közben Veres Péter jut az eszembe: „hogy elvégre állatok vagyunk, és ne várjunk sokat magunktól. Mert láttam, hogyha az állatoknak is vannak hibáik, ha falánkak, irigyek és kegyetlenek is, de legalább nem részegesek, nem hazudozók, nem aljasok. Ravaszok vagy kegyetlenek, vérengzők vagy lusták, de mindezt természetükből eredően teszik. Az ember azonban természete ellenére teszi, s ha mégis romlott: életrendje miatt romlott”.
Meg kívánom jegyezni, hogy a Trianonban ítélkezők maguk 70 évvel ezelőtt rabszolgát tartottak, s a rabszolga felszabadító háborút a 48-as magyar honvédtisztek segítségével vívták meg. Másrészt barátom emlékét kívánom megemlíteni, aki az 1970-es években-Volgográdban járva egy síró magyar öregember borult a nyakába. „Fiaim, otthonról vagytok, én 1916 óta vagyok itt, és Leninek sohasem győztek volna a magyar hadifoglyok katonai vezetésben való részvétele nélkül”.( sőt I. Habsburg Ottó hercegecskéből is a magyar király segítsége csinált európai tényezőt. Magyar tudósok készítették az USA-nak az atombombát, de mondhatnánk a közeljövőből Antall Józsit, akit megkérdeztek a szerb háborúról, de nem mondta, először adjátok vissza a magyaroknak, ami a magyaroké s a többin osztozzatok. Nem lett volna a Jugoszláv háború.
Jászi 1905-ben azt írja: (nem szószerinti idézet) egyszerű kismesterségek, mint csizmadia, szabó stb. gyakorlásához évekig tartó tanulás, vizsga szükséges. Csak milliók sorsának intézéséhez nem kell semmiféle tudomány, csak még butább emberekkel meg kell választatni magunkat. Valamint a kommunizmus veszélyét se tudta komolyan venni, mert meggyőződése volt, hogy a bukásra van ítélve. A történelem a kísérlet ellenére Őt igazolta. Ő írta meg azt is, hogy politikusnak csak az megy, aki a polgári életben a maga munkája után nem tud megélni.
Az idegen hatalom segítségével megint a buták, ostobák jutottak hatalomhoz. Ők lettek az új uralkodó osztály. A párthoz való hűség kellett a bármilyen vezetői poszt betöltéséhez is. Négy elemis megyei főispánokkal, akarták építeni az új mindennél fejlettebb társadalmat. Két év alatt lecserélték az egyetemi oktatói gárdát. Mivel a józanész ritka kincs, ma a demokrácia nevében a (buta) többség uralkodik. Megint csak felejtették Széchenyit, aki szerint „az önkény rendszerint karöltve jár az ostobasággal”.
Széchenyit megölték ezért, de az ő igazsága romba döntötte a Habsburg, a cári és a sztálini birodalmat. De sajnos ma is ezek a bölcsek neveltjei, akik a párt kegyelméből lettek valakik, rángatják dülöngélő szekerünket a végzete felé. „Mondd az ostobának, úr hogyan lehet/Meglásd ő hűségesen követ”. Írtam 1978-ban az ilyen emberekről.
A kommunizmus ostobái után elővették a „polgári demokráciát”, feledvén megint a polgárság íróját, aki 1944-ben így ír: „Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit: a tudatot, hogy Ő, mint „keresztény magyar ember előjogokkal élhet e világban”. Emberi gyarlóság, hogy minden korban vágynak az emberek „Isten kiválasztott állatja lenni” munka nélkül a többiek felett, azok kihasználásával előnyökhöz jutni. Ez a gondolkodás rendszer független.
„Ha közelebbről szemléljük azokat a férfiakat, akik tébolyult időben a világot igazgatják, jobban csodálkozunk hitványságunkon… megdöbbentő, milyen kevés tehetség szükségeltetik ahhoz, hogy valaki birodalmak sorsa felett döntsön, és be kell látnunk, hogy az emberi dolgokban van valami végzetszerű és titokzatos, amire nincs magyarázat”.
Chateaubriand fr. történész. A magyarázatot a pápai követ adta meg 1526-ban: „Ez az ország nem képes megvédeni magát, mert kormányzatában nincsenek becsületes emberek”. És mi ragaszkodunk a hagyományainkhoz.
