Idősebb Vargyasi Daniel István báró az 1744. évi országgyűlés tagja, (Micu-Klein püspök kortársa) emlékiratában már a folyamatot követjük nyomon. Az emlékíró ideges figyelemmel kíséri a románságnak, „ennek a jövevény és idegen népnek példátlan és túlságos elterjedését és elszaporodását” ugyanannyira elárasította szinte egész Erdélyt, hogy úgy látszik, három bevett nemzete közül kettőt, ha nem is felülmúl, de már felér vele. Csodálatos ennek a népnek a szaporasága, látjuk ugyanis, hogy számos falu, melyet még 50 évvel ezelőtt részben oláhok, részben magyarok vagy szászok vegyesen laktak, ma pedig kihalva a régi lakosok, minden helyüket az idegen oláhok termékeny sarja tartja megszállva. Azon kívül számos falu látható, amelynek csak templomai és az őket körülvevő falak és tornyok árulják el, hogy valamikor magyarok vagy szászok birtokában voltak. Mai lakosai valamennyien idegen oláhok, akiknek ha idejében gátat nem vetnek, még inkább, pedig ha zablájukat megeresztik, és erejük megnövekedik, félő, hogy az idegeneknek ekkora sokaságából és annak féktelenségéből és eltűréséből, mint egykor a trójai lóból… a bevett és ősi nemzetségekre, végül az egész erdélyi népre pusztulás és végromlás tör elő. Forrás: Kocsis István: A meztelen igazságért, Püski k.k.
Történelmi tapasztalatot nem ismerünk, korszakok és nemzedékek számunkra eredménytelenül peregtek le.
„S valljon mi megint ezen elfogultság oka, melly a közönséget e tárgy körül tökéletes sötétségben tartja? Semmi egyéb, mint országos embereink legnagyobb részének járatlansága a reactiók törvényi körül – melly mint fentebb érintém, felette fájdalmas, s a közönségre nézve kimondhatlan káros… Minden engedékeny s lágy törvény okvetetlenül éppen ezen most említett effectust szüli. Tíz bűnöst s gondatlant directe kimél, ellenben száz ártatlant és szorgalmatost indirecte büntet…a rosszat, lágyvelejűt, tanulatlant s gondatlant ápoló törvény, midőn e szép társaságnak néhányit tán megmenti – s csak tán, mert ez is kérdés – minden bizonnyal számtalan jót,okost, tanultat s gondost szüntelen büntet, s eképp nem az élet elvének, de a rom Istenének állít oltárt.”
Dehát ezt a korszerűtlen és tudatlan Széchenyi István írja a Stádium lapjain. Ellentétben a mai felvilágosult politikusainkkal, akik az említett lágyvelejűt ápoló törvényt működtetik.
Mindenki által tudott, hogy a civilizációkat mindig a barbárok győzték le. A római birodalom kultúráját a sötét és mosdatlan középkor követte, és ezer évbe tellett, míg a civilizáció újra fejlődött. Ez lesz a mi jövőnk is? De ha még hátrább nézzük, az iráni sivatagban találhatunk a homokban 300 m átmérőjű üveglencséket, amely korabeli nukleáris robbantásokat feltételez. Melyeket a magyar népmesék üveghegye őriz az emlékezetbe. Tehát feltételezhető, hogy az emberiség egyszer már elpusztította önmagát, melynek emlékeit, a jégkorszak hatvan méteres jege gyalult el. Ha hozzá tesszük a jelen globális válságát: bank, népesség túlszaporodás, energia, ivóvíz, élelmiszer, és azt, hogy ez mindenkor háborúkhoz vezetett, akkor igen rosszak a kilátásaink. A Trianont siratók felejtik azt is, hogy a háború végi „rendezés”, a többségi népesség vette el, Magyarország területének kétharmadát. Most ismét a betelepültek túlszaporodása történik a magyarság pénzén és nem figyel oda senki.
A magyar (mint az anekdota béli ló) ha nekimegy a falak, nem vak, csak bátor.
