„a magyar (és mint a többi „pusztai” nép) magát senkinek alávetni nem engedi, mindenki vezér, Úr akar lenni, s ha éppen jó órában van, maga alatt felrúgja a port, és azt mondja: ez a világ közepe, ahol én állok!” Ilyen emberekkel nem lehetett „feudalizmust” építeni! A magyarok kis nyilasai alul maradtak a „zabos dieseleken” érkező páncélosokkal szemben!
„István, a Szent, volt az első, csaknem tudatos szemétszállítónk, ez a kegyes király, kinek kóbor lovag-szállítmányairól talán csak a liberális angol premier tudhatna méltón megemlékezni.” Ady: Robbanó Ország 1910. dec. 20.
„Ezeket a területeket, az ország területének kb. felét, István egyszerre királyi, azaz saját birtokának jelentette ki… Koppányék az ősi vallással először is az ősi szabadságot akarták megvédeni… Leverték őket, az életben maradottakat… rabszolgákká bélyegezték… A még szabad földeket egy-két idegen vitéz birtokának nyilvánították. (Azok a páncélos német lovagok birtokai lettek, akik a hittérítést karddal végezték, és akik úgy tekintették a magyar jobbágyaikat, mint az amerikai telepesek néger rabszolgáikat!) A rabszolgák, nevük után ítélve, mind magyarok!... Míg a föld magántulajdonosai kezdetben, s később is szinte kivétel nélkül idegenek voltak, főleg németek… a rabszolgákat úgy ki nem uzsorázták, mint a király által juttatott apátsági területeken. A XII. és XIII. század csak a kolostorok elleni jajongástól zajlik… Van korszak, amikor Ausztriában a robot évi tizenkét nap, nálunk ugyanakkor heti három nap!” Nekik „szent” a jótevőjük! Illyés Gyula: Puszták népe!
„Unalom a rosszra hajló embert rosszá, a jóra hajlót boldogtalanná teszi, s valóban szánakozásra méltó kinek az életben dolga nincs.” Széchenyi: Hitel
„S maguk tudják munkásságaik által elejét venni jövendő elaljasodásoknak.” Emlékezzünk a magyar nemesség volt a mai szóval uralkodó osztály, amely magának tartotta fenn az ország vezetés jogát.
„Hogy a nemesség nagyobb részének olly szívre ható szegénysége, hiányos vagy semmi nevelése s ekképp égbekiáltó tudatlansága s járatlansága közt, olly törvények alatt, melyek a rendbontóknak kedveznek, inkább mint a rendszeretőknek, a közhenyélésnek közepette, nincs a hazában több baj, több veszély, mint melynek tanúi vagyunk. ” Herman Ottó: Magyarokról
Akit Petőfi így jellemzett: „Nem írok, nem olvasok, én magyar nemes vagyok”… Munkátlanság csak az élet, van életem, mert henyélek”
A MAGYAR urak baromsága. A magyar urak ezer éven keresztül mindig szem előtt tartották, hogy hatalmuk csak addig biztos, amíg nincs magyar etnikumú polgárság. Azt egyetlen királyunk nem engedte meg, hogy a városok polgárai magyarok legyenek, mert azok végül még autonómiát is követelnének. A jelentkező kereskedő- és iparos hiányt enyhítendő, uraink örömmel fogadták a Galíciából, Ukrajnából ide igyekvő zsidókat.
Ezek az uralkodó osztályok, melyek a világháborúig szép időt és esőt, boldogulást és tragédiát és minden egyebet határoztak meg Magyarországon: az összeomláskor, a forradalom első perceiben nagy részben szét¬szöktek a világ minden veszélytelenebb kártyaszobái felé. Nem volt olyan társadalmi réteg, amely a magyarság egyetemének organikus kifejezője s új történelmi szükségeinek megvalósítója lehessen. Soha még nép nem volt elhagyatva oly gyalázatosan sorsa intézőitől, mint a magyar.
Végül a középosztály tényleges magyar része: a lefelé és felfelé bukottak két rétegéből tevődött össze: az első típus az úr betyár, minden szociális igazság, kultúra, könyv művészet ösztönös ellensége, a születési kivételezettség és kiváltságosság vadagyarú emberbaromja. A második típus az ezercsalafintaságú ravasz haszonvadász, szolgál minden űrt és érdeket, elnyom minden gondolatot és munkát, lesz bármily párt vagy érdekszövetség ágense, lesz idegen érdekek zászlója, poroszlója, vagy vérebe: csakhogy a maga vagyonát és hatalmi helyzetét emelje. A harmadik típus: talán a leghitványabb, aki nem vállal soha semmilyen felelősséget, kezdeményezést, nem kockáztat semmilyen melléállást, aki mindenszínű és semmi színű, barátja minden sikernek, és elszökője minden tragédiának.
A középosztály felfelé bukott magyar elemeinek, minden lépésüket előre, minden deka több kenyerüket az¬zal kellett és kell megfizetniük: hogy buzgón megmutassák az uralkodó érdekszövetségnek, mindenképpen al¬kalmasak az álláshoz jutásra, az előléptetésre... A fentebbi lelki sajátosságból szükségszerűen következik a ma¬gyar középosztály egy másik általános vonása: antidemokratikus, demokráciaellenes... egyszerűen a jól nevelt házi kutya úrkutyasága,mely fogat vicsorít a kevésbé pártfogolt és „be nem érkezett vértestvérei ellen!... a folyto¬nos szolgaságban Annyira úri emberré csonkult, hogy képtelen emberré egészségesedni. (Szabó Dezső: Látóhatár)
(És ez az a „polgári középosztály" amelyet az új politikai kurzus szerint újjá kell teremteni?)
1945 - az idegen hatalom segítségével megint a buták, ostobák jutottak hatalomhoz. Ők lettek az új uralkodó osztály. A párthoz való hűség kellett a bármilyen vezetői poszt betöltéséhez is. Négy elemis megyei főispánokkal, akarták építeni az új mindennél fejlettebb társadalmat. Két év alatt lecserélték az egyetemi oktatói gárdát. Mivel a józanész ritka kincs, ma a demokrácia nevében a (buta) többség uralkodik. Megint csak felejtették Széchenyit, aki szerint „az önkény rendszerint karöltve jár az ostobasággal”.
Széchenyit megölték ezért, de az ő igazsága romba döntötte a Habsburg, a cári és a sztálini birodalmat. De sajnos ma is ezek a bölcsek neveltjei, akik a párt kegyelméből lettek valakik, rángatják dülöngélő szekerünket a végzete felé. „Mondd az ostobának, úr hogyan lehet/Meglásd ő hűségesen követ”. Írtam 1978-ban az ilyen emberekről.
A közértelmesség színvonalának ilyen sűllyedése amely az utolsó két évtizedben szinte már ijesztő méreteket öltött! (Már Rákóczi, Széchenyi felpanaszolja a nemesi munkátlanság értelmesség romboló hatását 1836. -ban!) tehát nem a szovjet beavatkozás következménye.
a magyar közértelmesség paralizisét diagnosztizáló megállapítás mely között húsz esztendő telt el mutatja, hogy az iskolázatlan pártfunkcionáriusok tömeges befolyása révén felszaporodtak.
Sükösd Mihály az Élet és Irodalomban 1963-ban! brutális egyértelműséggel mutatott rá az egyetemre jelentkező magyar ifjúság humanisztikus műveltségének lesújtó nívótlanságára, az önálló ítélőképesség ijesztő hiányára! (és ezek az emberek vannak ma ország vezetői posztokon!) Hellenbart Gyula
A kommunizmus ostobái után elővették a „polgári demokráciát”, feledvén megint a polgárság íróját, aki 1944-ben így ír:
A „Jobboldaliság” dicsérete:
Márai Sándor Naplójából:
Ha vége lesz ennek a háborúnak, a feladatok mérhetetlen sora vár ránk: államot kell építeni a cserepekből, amit a rablógyilkos horda, melynek nagy része megszökött már, reánkhagyott…Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit; a tudatot hogy ő, „mint keresztény magyar ember”, előjogokkal élhet e világban egyszerűen azért, mert ő „ keresztény magyar úri ember” joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „kereszténymagyar” vagy „úriember”, tartani a markát, s kereszténymagyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potyanyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a „jobboldaliság” igazi értelme. S ez a fajta nem tanul:
