Szemcseppek rózsaszín ködlátás ellen

„a magyar (és mint a többi „pusztai” nép) magát senkinek alávetni nem engedi, mindenki vezér, Úr akar lenni, s ha éppen jó órában van, maga alatt felrúgja a port, és azt mondja: ez a világ közepe, ahol én állok!”
    E kutya-macska-féle agyarkodó szokásunkból fejlődik ki „azon különös szesz, vagy minek is nevezzük, mely szerint mindegyik kolompos, vezér vagy egyedül saját erejére támaszkodó pártkalandor akar lenni, s ehhez képest nincs a világnak tán oly legkisebb féket, rendszert nem tűrő népe, mint a magyar” — Széchenyi István
    Uralkodók iskolája a történelmi tapasztalat. A nyolcadik század elején a világ két szuperhatalom között polarizálódott, amelyek a kereszténységet és az iszlámot reprezentálták. Ideológiai tanaikat hatalmi politikájukkal kovácsolták össze a propaganda, a felforgatás és a katonai hódítás klasszikus módszereivel. A Kazár birodalom egy harmadik erőt reprezentált, azonban függetlenségét csak úgy tarthatta fenn, hogy sem a kereszténységet, sem az iszlámot nem fogadhatta el, mert a választás automatikusan alá rendelte volna a római császár, vagy a bagdadi kalifa uralmának. Ezért, látszólagosan a zsidó hitre tértek.
    A türk birodalom szétesése a kazároknál akkor kezdődött, mikor a türk dinasztia kezéből a Talmudot tanult helyi kazár vezérekre (ma SZDSZ!) támaszkodó fejedelem kivette az a hatalmat a vallás és isten nevében. A fejedelem számára ez a kiszszámú vezetőréteg biztosította a privilegizált helyzetet az államban. A fejedelem viszont biztosította ennek a rétegnek a hatalmát saját népétől függetlenül, sőt a talmudizmussal kiszakította ezt a réteget abból a népi közösségből, melyből kinőtt, hiszen a kazár nép idegenül állt szemben a zsidósággal. Ennek a tanult rétegnek a jelentősége annyira nagy lett, hogy a türk kagán kénytelen volt fölvenni a zsidók vallását, és ezt állami szimbólummá formálni, vallási és politikai téren. Mikor Obadja vezér nyílt színre lépett, s meghirdette a mindenki számára kötelező új hitet, tulajdonképpen tudva-nem tudva a kazár nép kiirtását kezdte meg!
    Titkos megfigyelőin keresztül jól tudta, hogy a kazárok még idegenebbül állnak szemben a zsidókkal, mint amikor befogadták őket. Obadja a törzseket egymás ellen játszotta ki, buzgón sürgetve a talmud elismerését. Behívta az úz és besenyő (később bajor, orosz) seregeket. Zsoldosaivá fogadta őket és Sarkel városában (Székesfehérvár, Budapest) a véres háború végén már idegen zsoldosok őrzik a kazárok nélküli Kazáriában a mintegy 200 elzsidósodott kazár vezető család hatalmát, és vagyonát.
    A Talmud minden zsidókra nézve előnytelen kijelentést, függetlenül attól, hogy igaz vagy sem, elnémítani és megbosszulni parancsol, nem pedig toleránsan megvitatni engedi.
    Kazáriában a talmudista vezetőség idegen zsoldosokkal irtott ki saját népét!
Mikor Álmos, a kazárok kievi helytartója látta a talmudista államvezetés, s azzal egy zsarnoki csoport embertelen hatalmi vágyát, a magyar katonai vezetés kellő időben az egyetlen helyes megoldást választva döntött az új hazába költözés mellett.
    Taksony fia Géza, tehát amikor fejedelmi trónra lépett, világosan láthatta maga előtt a helyzetet. Hatalmának összes ellenségei már megszerezték maguknak Bizánc jóindulatát. Annak idején az orosz fejedelemség megszervezői is ingadoztak a latin és a görög kereszténység elfogadása között. Csakhogy az ő földrajzi és politikai helyzetükben, oly formában közeledhettek Bizánchoz, hogy függetlenségüket meg tudták őrizni. Géza előtt nem állt nyitva ez az út. Ha Bizánchoz közeledik, nem növeli tekintélyét, mert ebben alattvalói már megelőzték. Ugyanakkor az is világos volt, hogy ezzel a nyugati kereszténységű német fenyegetettség nem szűnik meg, sőt inkább erősödik.
    Gézának tehát országán belül egyensúly helyzetet kellet teremtenie, hogy ennek segítségével a német ellenségből szövetségest formálhasson a hatalma ellen lázadó, és az ország egységét fenyegető alattvalókkal szemben. Ezért határozta el a latin kereszténység felvételével a csatlakozást a nyugati mintájú keresztény államhoz.
    Géza fejedelem, és fia Szent István receptje tartóssá vált a magyar ország vezetési gyakorlatban. A saját népe ellen idegen, külső hatalomra támaszkodni, annak vallási, katonai zsoldosaival tartani rendet az össze fogásra képtelen, basáskodásra hajlamos magyar törzsi vezérek és kiskirályok között. Akkor is, ha megtapasztalhatta bőven azt is, hogy ennek a lépésnek milyen következményei lesznek, lettek! „Szent István” kiirtotta az ország lakosságának közel felét a keresztény lovagok segítségével, és a jólétbe segített keresztény papság „szentté” avatta ezért! Az óriási egyházi birtokokat a kultúra terjesztése címén kapták. Mit adtak érte? Latinul prédikáltak az írástudatlan tömegeknek! Építettek templomokat kényszermunkával (robot), és minden jövedelmük tíz százalékával adóztak azért, hogy megtanítsák nékik, hogy ez Isten rendelése, és törődj bele abba, hogy ez így jó neked! Az uralomhoz jogcím, ideológia is kell, a hatalomhoz kiszolgálók, haszonlesők, és haszon -élvezők. Mindig akadnak kutyák, akik a legvéresebb kezű gazdát is „Istenítik” mert nekik is jut az áldozatok véréből. Ők is abból élnek! A valódi kutyák nem falják fel egymást hitük vagy világnézetük okán, sőt sehogy sem, erre csak az ember nevű sakál képes!