Szemcseppek rózsaszín ködlátás ellen

Mi az, hogy Trianon?

Mottó: „Századokon keresztül a magyar a hízelkedéshez szokott, amibűl honosaink nagy részének önmaga túl­becsülése, gőgje s hiúsága támada: az igaz egyenes szótúl pedig elszokott...

„A közrestség nem engedi, hogy ott keresse a hibák gyökerét, ahol azok valódi fészke van, tudniillik saját szánakozásra méltó tudatlanságában s a legvilágosboknak sem elegendő gőgjében." Széchenyi.

„Súlyt helyezek arra, hogy elösmerjük, miszerint magunk voltunk okai elaljasodásunknak. mert az egyik leg­főbb átkunk amaz önámítás, mely szerint hibáink okát mindig másban, magunkon kívül keressük a sanyarú poli­tikai viszonyokra hárítva mindent, hagyjuk magunkat elbúsulni és elalunni a haza fájdalmat. A nemzet felemel­kedő korszakát az önismeret vezette be." Vajda János

Trianon: a magyarság közös fájdalma. Egy sokat próbált, sokat megért, túlélt nép felmorzsolásának, elpusz­tításának állomása, és mai állása szerint: az elpusztítani szándékozók győzelmének fontos lépése, nekünk a vég kezdete.

Ha a magyarság küzdeni kíván ez ellen, a legelső lépés, hogy könyörtelenül szembenézzünk azokkal a té­nyekkel, folyamatokkal, amik, és akik Trianonhoz elvezettek. Amelyek eredményeként az tehették velünk, amit tettek. Minden eseményt, emberi önzést, ostobaságot nem lehet összegyűjteni, de a példák egy csokrát, a folya­matok fő vonulatát megpróbálom bemutatni.

A változtatáshoz, az új út kereséséhez tudnunk kell, hol állunk, miért kerültünk ide, és merre van a kiút? Változtatni csak azon tudunk, ami rajtunk áll, tőlünk függ. Ez pedig a magyarság lélekszáma, jelleme, műveltsé­ge és a nemzeti összetartása, együttműködése és csak azértis élni akarása. Ha a ma jólétéért feláldozzuk a holna­pot: inkább kell a tíz év alatt elrohadó autó, mint a hetven évig élő gyerek, akkor nincs jövőnk!

„Vagy képesek leszünk szétszórtságunkban is egymásért élni, gondolkodni és cselekedni, vagy széthull a ma­gyar nemzet alkotó elemeire: lesznek magyar szigetek szerte a világon, de nem lesz magyar nemzet. Törzsi álla­potba süllyedünk, ha nem találjuk meg egymás kezét; ha nem lesz nagyobb elszántság a nemzeti államban, a politikában, hogy megvédje a nemzetiségi magyarság érdekeit." Köteles Pál

A magyar uralkodó osztály belső és külső privilégiumaihoz való makacs ragaszkodása szerepet játszott a Monarchia felbomlásában. Victor Tapié történészt idézi Fejtő Ferenc: Reqviem egy hajdan volt birodalomért.

Ezért óriási a felelőssége a demokráciának, hogy végre olyan önzetlen nemzeti elitet válasszon maga fölé, aki nem a maga meggazdagodását tekinti fő célnak, hanem a magyar nép lélekszám- és anyagi gyarapodását. A magyarságnak pedig választania kell. Továbbra is feléli „a múltat s jövendőt" vagy kemény önkorlátozással, lemondással felnevel családonként négy-hat gyereket. Ehhez megteremti a politika a feltételeket, vagy „elfogy, mint a gyertyaszál". „A sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül," s a szlávok, germánok örömünnepet ülnek. Szavaim bizonyítására hallgassuk meg Jászi Oszkárt, aki jobban megfogalmazta nálam, és alátámasztja mondandómat:

A kormány kizárólagos létcélja az, hogy a felső tízezer gond nélküli egzisztenciáját és akadálytalan meggazdagodását biztosítsa, és ezeket a privilégiumokat korlátlanul vigye át utódaira, és minden nem oda tartozót, ezen privilégiumoktól távol tartson, és azokból kizárjon.

Ebből a helyzetből való elmenekülésre csak egy út volt: a kivándorlás. Magyarország ezúton a háborút meg­előző tíz év alatt több mint másfélmillió embert vesztett el, Az ország komoly és tisztességes elemeinek nagy többsége csaknem teljesen visszavonult a politikai arénától, amely a nagybirtokosok, a rövidlátó vármegyei potentátok és a finánc-tőke ipar lovagjainak működési terévé lett... A szellemi munkás középosztály nagyobb része proletár színvonalra süllyedt.

A széles néprétegeknek az, az érzése, hogy az ország nem a népé, hanem néhány tízezer emberé, akik a ha­talmat gyakorolják, és a hatalommal visszaélnek, hogy minden állami intézmény milliók szenvedése árán csak eme kevesek rövidlátó politikáját és önző céljait szolgálja

Jászi Oszkár: Magyar kálvária, magyar feltámadás, Bécs, 1920. szept,

„A magyar nemzet attól a pillanattól kezdve, hogy forradalmi szabadságharca (1849. 08. 13.) elbukott... olyan politikai és társadalmi konstrukciókban élt, amelyekben a dolgokat a maguk nevén nevezni nem volt sza­bad. Ahol a tényeket nem az okok és okozatok egyszerű láncolatában, hanem azon kívül álló feltevések és vára­kozások jegyében kellett értelmezni és magyarázni, ahol álbajokra kellett pazarolni jó erőket, ráolvasással gyó­gyítani valóságos bajokat.

A kiegyezés, majd utóbb az ellenforradalmi magyar közéletben sem miniszter, sem községi jegyző, bankel­nök, tanfelügyelő nem lehetett olyan ember, aki a döntő pillanatban nem volt hajlandó, vagy nem volt képes egy rendeletben, egy fegyelmi határozatban, vagy egy pohárköszöntőben magáévá tenni a közösségi hazugságoknak azt a rendszerét, melyen az egész közélet felépült. Lehet, hogy csak kis engedmény kellett hozzá, de már ez a kicsi is megindította a fordított kiválasztás folyamatát, mert a legigazabb, legszenvedélyesebb és leg lényeglátóbb emberek számára már ez is lehetetlenné tette, hogy hazugságokhoz adjanak igaz erőket.

Hosszú lejáratra pedig ez a fordított kiválasztás az egész közösség vezető rétegét kicserélte, s logikusan ve­zetett annak erkölcsi és értelmi lezülléséhez...

Ha egy közösség a hazugságnak valamiféle zsákutcájába beleszorul, annak első következménye, hogy nem talál realista és lényeglátó emberekre, akikre a maga vezetését rábízhassa. Talál bőségesen gyakorlatias embere­ket, akiknek a számára a gyakorlati munka vagy az érvényesülés lehetősége áll mindenek felett, és ennek érde­kében hajlandók abban az értelemben „realisták lenni", hogy a hazugság fennálló és érvényesülő konstrukcióját elfogadják valóságnak.

Bibó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem című tanulmány.

Mit takar el a trianoni lepel?

A magyar uralkodó osztály ostobaságát, szűklátókörűségét és a magyar nép erre adott keserű, önpusztító válaszát!

Mert a sorstragédia emlegetése helyett be kellene látni, hogy a Trianonhoz vezető utat a magyar arisztokrá­cia, az országgyűlés-, ország-vezetés nemhogy egyengette, de ki is kövezte az antant és az utódállamok számára. „Akkor nem búsultak az urak: oláhok jöttek a magyarok helyébe, s az oláh olcsóbb volt és alázatosabb. Ha a magyar jobbágy makrancos volt, menjen isten hírével, s egész vidékek így cserélődtek fel népességükben." (Ady: Baj van a paraszttal 1907)

Vegyük szépen sorba: 1848-ban felszabadítják a jobbágyot, de földet nem kap! Így sikerül elérni, hogy az or­szág lakosságának 80%-a a korábbinál is nyomorultabb helyzetbe jut!

„— Öcsém, elvész az ország, a haza, a magyarság. Mondd meg Kossuthnak, tegye jóvá, amit az apja vétke­zett. A paraszt is boldogabb lesz, ha megint jobbágysorba jut". Ady 1907.

Tudniillik a feudális rendszer nemcsak kizsákmányolta a telkes jobbágyot, a zsellért és a parasztság más réte­geit, hanem el is tartotta, és ez szűnik meg egy csapásra az áprilisi (jobbágy felszabadítási) törvények nyomán. Így a földesúr nem tartja fenn azokat a munkaalkalmakat, melyek addig százezrek egész évi létminimumát bizto­sították.

Szemérmetlen történelemhamisítás az is, hogy a magyar feudalizmus 1848-ban önként mondott le jogairól. A Galíciai és a Morvaországi jobbágyzendülések kényszerítik erre. Bécs jelentős politikai erőt gyűjt, mikor az 1846-os galíciai nemesi felkelést a fellázított parasztokkal vereti le véresen. Metternich Széchenyihez: Így fog járni minden magyar lázadó is! Saját népük veri agyon Önöket!

A szabadságnak nagy ára van minálunk! Engednek kivándorolni másfélmillió embert, de földet nem ad a ha­zafiságára büszke nemesség.

A kiegyezést követő gentry világ tönkremenésével az árverésre került földbirtokokat a román egyház segítsé­gével fölvásárolták: „Hétszáz középbirtok ment át zömében román parasztok egyéni vagy községi tulajdonába; amely folyamat a magyar tulajdonban lévő földek 144618 holdnyi csökkenésével járt." Erdély története 1590. oldal. A román egyház a magyaroknak is adott földet, ha áttért a görög-keleti vallásra; melyet a római katolikus egyháznál kisebb anyagi követelések is ösztönöztek. Az eredmény: Szabó Dezső író tapasztalata: „Másnap dé­lelőtt én tartottam az ünnepi prédikációt, melyet a közönség láthatóan értetlenül hallgatott. Mert ezeknek nagy része már alig ért valamit magyarul. Olyan ősi nevük van, mintha az Árpád apánk kortársai volnának, és teljesen elrománosodtak." Szabó Dezső: Életeim 452. old. de 1700-1844 között 2200 ezer román települt be Erdélybe!

Széchenyi:" Minden nép gyorsan szaporodik Hunniában, csak a magyar veti ritkán magzatát, mint a sivatag büszke, magányos oroszlánja. A magyar tudat Mohács után jócskán összezavarodott, ráadásul a török kiverése után a nemzet energiája a kipusztított területekre összpontosult, azt népesítette be újra. Miközben a szlovákok gyorsan nyomultak utánuk."

Coméniustól idegen volt az aktív forradalmiság, de az elmaradottság és az " örökös jobbágyság" rendszere közötti összefüggést azonban észre vette. Az alacsony népszaporulatot, a szegénységet, a paraszti munkakedv hiányát, a betyáréletet, az urak kegyetlenségeinek, törvénytelenségeinek, s annak tulajdonítja, hogy nem szaba­don vállalt, hanem kényszeritett munka folyik. Erdély tört. II. köt. 1527. o.

„Arról nem beszélünk, hogy a francia sajtónak állandó témája egy nagy birodalom fölosztása, mely — néze­tük szerint mihamar bekövetkezik, mikor e nagy birodalom agg uralkodója behunyja szemeit... István király országa, mely majdnem gyarmata egy másik, züllő országnak, s mely csenevész, beteg testével egy futásra akart benyargalni a kultúr országok közé — bizony beteg ország. Koldus, mert szipolyozták és szipolyozzák. Magában nem bízó, mert másoktól függ. Ereje nincs, mert részei divergálnak.

A magyar politika pár éve teljesen belemerült a reakcióba, s egészen a kiváltságosak osztályát szolgálja. A nép vándorol ki. „Ha csak a jó sors nem segít, ez az ország pár évtized alatt össze fog omlani."

Ady Endre: István király országa, 1902. aug. 20.

Amerika egyre gyakrabban küld ide jó szemű tanulmányozókat. Itt helyben szeretné megtudni az okokat, amelyek a mai magyarjainkat kiüldözik. És ha megtudta, akkor Amerikával bajunk lesz... Amerika és kivándor­lás nélkül az oláh parasztlázadásnál rettenetesebb lázadás törne ki Magyarországon... a magyar politikusoknak ezer évig kellene sírniuk legalább. Sírjanak és bömböljenek, uraink, nagy férfiak. Ami átok ül ezen a szerencsét­len országon, mind önökért ül. Ami bűnt elkövettek, mind önök követték el. A Zápolyák, a nagy hazafiak, a politikusok. Ady: Jegyzetek a napról Budapesti Napló 1907. júl. 3.

Ezek az uralkodó osztályok, melyek a világháborúig szép időt és esőt, boldogulást és tragédiát és minden egyebet határoztak meg Magyarországon: az összeomláskor, a forradalom első perceiben nagy részben szét­szöktek a világ minden veszélytelenebb kártyaszobái felé. Nem volt olyan társadalmi réteg, amely a magyarság egyetemének organikus kifejezője s új történelmi szükségeinek megvalósítója lehessen. Soha még nép nem volt elhagyatva oly gyalázatosan sorsa intézőitől, mint a magyar. Mármost a kommün bukása utáni pillanatban meg­volt a veszély, hogy a sok szenvedéstől felnyílt szemű nép számadásra vonja, ezeket az elemeket, mint felelősö­ket, minden szenvedésért, a magyarság minden szervezetlenségéért és azért, hogy a magyarságot minden érdeke ellenére belehurcolták a világháborúba. Nosza megindult a jól megszervezett keresztény- nemzeti-konstruktív csaholás, hogy Magyarország minden tragédiájának az áruló Károlyitól cégjelzett zsidó baloldali destrukció volt az oka, „Elfelejtették", hogy gr. Tisza István nyílt parlamenti gyűlésben jelentette ki az összeomlás percei­ben: hogy a háborút és a magyarság sorsát illetőleg e háborúban Károlyinak volt igaza!

Végül a középosztály tényleges magyar része: a lefelé és felfelé bukottak két rétegéből tevődött össze: az első típus az úr betyár, minden szociális igazság, kultúra, könyv művészet ösztönös ellensége, a születési kivételezettség és kiváltságosság vadagyarú emberbaromja. A második típus az ezercsalafintaságú ravasz haszonvadász, szolgál minden űrt és érdeket, elnyom minden gondolatot és munkát, lesz bármily párt vagy érdekszövetség ágense, lesz idegen érdekek zászlója, poroszlója, vagy vérebe: csakhogy a maga vagyonát és hatalmi helyzetét emelje. A harmadik típus: talán a leghitványabb, aki nem vállal soha semmilyen felelősséget, kezdeményezést, nem kockáztat semmilyen melléállást, aki mindenszínű és semmi színű, barátja minden sikernek, és elszökője minden tragédiának.

A középosztály felfelé bukott magyar elemeinek, minden lépésüket előre, minden deka több kenyerüket az­zal kellett és kell megfizetniük: hogy buzgón megmutassák az uralkodó érdekszövetségnek, mindenképpen al­kalmasak az álláshoz jutásra, az előléptetésre... A fentebbi lelki sajátosságból szükségszerűen következik a ma­gyar középosztály egy másik általános vonása: antidemokratikus, demokráciaellenes... egyszerűen a jól nevelt házi kutya úrkutyasága, mely fogat vicsorít a kevésbé pártfogolt és „be nem érkezett vértestvérei ellen!... a folyto­nos szolgaságban Annyira úri emberré csonkult, hogy képtelen emberré egészségesedni.

(És ez az a „polgári középosztály" amelyet az új politikai kurzus szerint újjá kell teremteni?)

Nagy bűne volt a magyar sors urainak, hogy Magyarországot azzal a lehetőséggel vitték be az osztrák di­nasztia elnyomó egységébe: hogy baj esetén a többi népek ébredező nemzeti öntudatát a magyar huszárlovak patái, a magyar bakák szuronyai teszik veszélytelenné a dinasztia számára... Ezért a nem saját bűnéért a magyar­ság irtózatosan bűnhődött. (Aki ezt megalkotta: „a haza bölcseként " szobrokkal ékesített „nemzeti nagyság")

Idézetek: Szabó Dezső: Virrasztó Koppány című írásából

„Hanem a legszebbnél is szebb az, hogy ők, kik azért vannak összeküldve, hogy a magyar nemzetet kiemeljék a régi fertőből, ehelyett még egy új gyalázatot csapnak a képéhez: megajánlják a segítséget Ausztriának Olaszor­szág ellen s ezzel magok csapják be az ajtót, melyen keresztül Európa nemesebb nemzeteinek rokonérzelme jött volna be hozzánk. Most már jöjjön el az idő, midőn magunk emberségéből, ami könnyen megeshetik, nem bírunk kilábalni a bajból, s forduljunk segítségért ama nemzetekhez, majd azt fogják mondani: menjetek a pokolba, ahová valók vagytok, kik kezet emeltek e szent szabadságra, midőn Európa, sőt ti magatok is küzdöttetek érte!” Petőfi Sándor, 1848 aug. 11.-én!

1914-ben háborúba hajszolja a népet a bölcs ország vezetés a monarchia érdekeiért ahelyett, hogy a szabad­ságharcot kezdené újra!

Az eredmény: egy elvesztett háború, 530000 halott, 1,5 millió sebesült, miatt reszketnie kell saját, romjai­ban megmaradt hadseregétől! Mert az oroszországi forradalom hírére esetleg urai ellen fordul! Linder Béla hadsereg-főparancsnok ezért nem akar katonát látni! „Így tehát az állam kormánykerekénél álló burzsoák legelső feladatuknak a munkások „lefegyverzését" tekintették." Engels, Berlin

„Sejtette régen mindenki, hogy a katonaság egy napon hazajön a csataterekről – írja Tormay Cécile –, kérdőre fogja vonni mindazokat, akik kiéheztették, kiuzsorázták hozzátartozóikat, és meggazdagodtak idehaza, amíg ők odakint szenvedtek. (Ellopták a hadisegélyeket, szexuális szolgaáltatásra kényszerítették a férj nélkül maradt csinos nőket.)”

„A háború utolsó éveiben pogromról az egész elkeseredett frontkatonaság, csak egyszer legyen vége a háborúnak. Leszámolásra készült a nép és ökle lassan, rettentően emelkedett a bűnösök felé.”

Kit és mit lőtt le Gavrilo Princip?

Ferenc Ferdinánd tisztán látó szeme élesen felismerte, hogy a Monarchia jelen mivoltában Ferenc József ha­lála után többé nem maradhat meg. Mindenek előtt felismerte azt a tényt, amely elől Magyarországon struccmadarak módjára eldugták a fejüket, s amelyet most csupán utólag állapított meg Apponyi, hogy a magyarországi nemzetiségek kérdése nem egy izolálható, tisztán magyar belpolitikai ügy, hanem hogy az a legszorosabban egy­befügg az összes kelet európai, a török iga alól néhány évtizede felszabadult nemzetek öntudatra ébredésével. A kérdés-komplexum csak úgy intézhető el, ha semmilyen részről nem történik majorizálás, hanem ha kantoniális helyi autonómiák összefogásából teremtenek Kelet Európa népei olyan politikailag neutralizált gazdasági egysé­get, amelyen belül a nyelv, a faj, a nemzetiség és a vallás tekintetei a legmesszemenőbb szabadságot élvezik. E nélkül a magasabb rendű és magasabb etikájú politikai tömörülés nélkül egész Kelet-Európa Balkanizálódik, egy késhegyig menő szüntelen komitácsi háború színhelyévé válik, s a vége csak az lehet, hogy a számbelileg nagyobb tömegek a numerikusan kisebb egységeket a szó szoros értelmében kiirtják! (Nyolcvan évre előre lá­tott!) Ha demokratikus úton, a népek előzetes beleegyezésével jön létre a konföderáció, akkor centrális elhelyez­kedésénél fogva is az új államszövetségnek Magyarország lett volna a központja.

Ferenc Ferdinándnak készen kidolgozott programja volt Magyarország feldarabolására! Hogyha Ferenc Ferdinánd életben marad, M.O. alighanem még Trianonnál is szomorúbb sorsnak nézett volna elébe!... egy jósnő megmondta, hogy világháború lesz miatta.

Ahhoz, hogy Trianonban feldarabolhassanak, el kellett vesztenünk a háborút.

Miért, hogyan vesztette el a Monarchia a háborút?

Az illetékes szemtanú, Magyar Lajos írását idézem: „Haditudósító voltam két évig a császári és királyi hadsereg főparancsnokság sajtó-hadiszállásán. Közelről és alaposan megismertem ezt a gépezetet, láttam, ho­gyan kormányoz népeket. Láttam a csataterek mészárszékeit,...ettem ,  a bakák fűrészporos kenyerét... hallotam, a haldoklók hörgését.

A katonát a legkisebb hibáért főbe lövették, amikor Potoriek, Bruderman, József Ferdinánd, Péter Ferdinánd és a többi bizonyítottan ostoba tömeggyilkos a Práterben lovagolt, Láttam tehetetlenségüket, lehetetlenségüket, láttam milyen műveletlen, korlátolt, tudatlan társaság intézte millió élet, milliárdnyi érték sorsát. Saját mestersé­gükhöz, a katonasághoz, a hadviseléshez sem értettek. Hiúságuk, butaságuk, tudatlanságuk miatt tízezrével pusztult az emberélet. Még a háború, a gyilkolás szempontjából is hiába.

Katasztrofális tájékozatlanság uralkodott a valószínű ellenségek erőviszonyai és katonai készültsége felől is ... a német vezérkar is teljesen tájékozatlan volt.

A monarchia és Németország közvéleménye évtizedek óta a hazugságok fátylán keresztül alkotott magának képet a külföldről: Franciaország —ezt hirdették róla — korrupt és szervezetlen... ilyen képet festett az uszító, hazug vagy jóhiszeműen tájékozatlan publicisztika a közvélemény elé, és nagyjából ez a kép lebegett a felelős államférfiak előtt is. S ezen felül a saját állapotaink és erőnk felől is képtelenül tájékozatlanok voltunk. A háború mutatta meg csak igazán, hogy mennyire aláaknázott volt a mo­narchia.

A mozgósítás mindjárt megmutatta, hogy a felkészülés bűnösen tökéletlen. Vasútjaink teljesítőképessége mi­nimális volt. Béke idején az osztrák és a magyar kormányok mindent elkövettek, hogy egymás vasútjait kölcsö­nösen tönkretegyék. Minden megtörtént, hogy a monarchia vasútjai akcióképtelenek legyenek. Mikor benyo­multunk Oroszországba, elcsodálkoztunk, hogy milyen dús és hatalmas sínhálózat tette lehetővé a forgalom zavartalan lebonyolítását.

Az első meglepetést az orosz lovasság szerezte... Nem vette fel a harcot a felvonuló, lovasságunkkal mint azt a felsőbb hadvezetés elgondolta, hanem) leszálltak a lóról, beásták magukat, és gépfegyverrel lőttek bele a lelke­sen vágtázó szegény huszárokba!

A hazug romantikára nevelt katonák meghaltak a vezetők tudatlansága miatt! ...az osztrák-magyar hadsereg lovassága jórészt elvérzett

Ahol a mi hadseregünk sorsát intézték, ott nem vették tudomásul, hogy a jövendő harctér, Kelet-Galícia, Orosz-Lengyelország és Szerbia, minden járvány melegága. Kolera-, tífusz-, és vérhas járvány tört ki. Rengeteg időbe és áldozatba került, míg a járványokat annyira-amennyire leküzdötték.

Nem hördült-e fel az ország, amikor a bakancscsalók (a frontkatonáknak szállított papírtalpú bakancsokra céloz) és a posztó szállítók bűnei, gazságai folytán a magyar proletárok tízezrei pusztultak el a Kárpátok hó és jégsírjaiban. Nem üvölt-e végig az ország minden szegényének, nyomorgójának elkeseredése, amikor a hadi miliók felhalmozására gondol? Most egyedül Budapesten 160 ezer munkanélkülit hagy jövedelem, segély nélkül, megadva néki az egyetlen magyar szabadságjogot: az éhenhalás szabadságát. Évente 100-200000 ma­gyarországi dolgozót tett hontalanná, űzött kivándorlásba... ahol a mezőgazdasági munkások évi jövedelme 150 és 500 korona között ingadozott, amelyben a tüdővész évente 70-80000 embert pusztított el, amelyben 3-400 ezer gyerek nem jut iskolába, amely tízezrével kergette prostitúcióba a dolgozók leányait! Magyar Lajos.

Így áll elő az a helyzet, hogy amikor a felkelt nemzetiségek megindítják az elszakadást, nincs komoly katonai erő, amely ezt megakadályozza! A nép, amely ugyan nem indult el urait lemészárolni, most nem hajlandó az „Úri Magyarországért" harcolni!

Károlyi Mihály hazafisága odáig megy, hogy reálpolitikusként, osztályérdekei ellenére átadja a hatalmat a kommunistáknak, ha velük, és értük hajlandó önmagát és országát megvédeni a nép! Kossuth 1853 körül ki­mondja (vásár után okos a paraszt). „Vigyázzunk a nemzetiségi politikával, mert ha a külső nemzettestekhez kívánnak csatlakozni, magukkal viszik a területet is."

De tudott volt a megoldás is!: „ha Magyarország komolyan veszi az elszakadni készülő nemzetiségek törek­véseit, nem kellene egyebet tenni, mint feláldozni a nagybirtokot, s a föld legyen azé, aki megműveli, s így a nemzetiségi mozgalom nagybirtokos vezetői kezéből kiesne a vezető szerep. Az a román vagy szerb paraszt pedig, aki 20-30 hold ura lesz, nem fog soha kikívánkozni olyan hazába, ahol legfeljebb a nyomorúság vár reá" — Latinka Sándor Somogy megye kommunista népbiztosa.

Valóban a Tanácskormány újra tudja mozgósítani a tömegeket a haza védelmére és katonai sikereket ér el! De ha a munkások a parasztok megvédik az ország integritását, akkor továbbra is övék kell maradjon a hatalom, mert a katonai siker legitimálja őket az ország további vezetésére is! Tehát a magyar uralkodó osztály inkább lesz a honvédő háború árulója (Julier Ferenc, Horthy Miklós, Bethlen István, Teleki Pál grófok) mint saját osz­tályérdekeinek ellensége.

A számszerűen és stratégiailag fölényes helyzetben támadó Vörös Hadsereget a vezérkar főnöke, Julier Fe­renc gonosz árulása kergette vesztébe. A hadrendet, az "ordre de bataille"-t Julier a bécsi Pokorny csoport útján eladta Bethlenéknek. Ők azonnal átadják a végzetes katonai titkot tartalmazó írást Cunninghamnek, s ennek pecsétje alatt Pallavicini Alfonz gróf angol futárigazolvánnyal bevitte Szegedre. A román hadvezetőség tehát az Antant tisztek közvetítésével már a támadás megkezdése előtt 36 órával ismerte a Vörös Hadsereg haditervét. De Julier nem elégedett meg az egyszerű árulással. Rendelkezéseivel, a hadműveleti irányítással megkönnyítette a románok helyzetét és lelkiismeretlenül vesztükbe vitte a magyar katonákat... A hadsereget ezzel az árulással Teleki Pál és Julier kelepcébe csalták. A vereség elkerülhetetlen volt... A történelem ítélkezni fog: Horthy Mik­lós, Bethlen István és Teleki Pál grófok, Julier Ferenc és társai méltó utódai a negyvennyolcas muszkavezető mágnásoknak. Nemeskürthy István Édes Erdély 116. o.

(Horthy) A császár inasa odaadja az ország kétharmadát, hogy Ő kormányzó lehessen, és a proletárdiktatúrát okolja a maga árulásáért. Végül a maga patkánybőrének mentése érdekében Szálasinak is hajlandó a hatalmat át­adni! (legvégül dísztemetést ád néki a hálás MDF-es utókor)

Később új árulók jönnek, akik az új hatalom kiszolgálásával hajtják a népet új igába akár az orosz tankok be­hívása árán is. A saját uralmuk fenntartása érdekében mindenre képesek és hajlandók! Ez a mi tragédiánk és nem Trianon! Trianon nem ok, hanem okozat egyenes következménye a szűklátókörű (ostoba) öngyilkos nemzetve­zetésnek. "Az elnyomó osztályok annál kegyetlenebbek, vérszomjasabbak, minél gyengébbek. Az ellenforrada­lom terrorja, bosszúállása mindig véresebb, és sokkal több áldozatot követel, mint a forradalomé." - írja Magyar Lajos, milyen igaza lett 1956-ra vonatkozóan is!

Korrupt országokban a panamákon szokás legjobban felháborodni. Imádott hazánk pedig igen-igen korrupt ország... A magyar társadalomban, mint minden, fenékig romlott társadalomban privátim, kis körökben, bizalmas tereferék közt vidáman és szemérmetlenül szoktuk tárgyalni mindezt. Vezető államférfiakról, előkelő politiku­sokról, társadalmi vezéremberekről, kedves, hízelgő elismeréssel szoktuk megállapítani, hogy nagy gazembe­rek...

Aljasabbnak látszunk Szerbiánál. Szerbiában lemészárolták a királyi családot. Nálunk a nemzetet gyilkolják meg. A nép milliói jogtalan rabszolgák. Az ország koldus és leigázott. A parlament urai liferálják a népet, a nép jogait, a hazát. Ilyen nemzetveszejtő ocsmányságot nem mutat föl a világhistória. Orgiája ez az összegyülemlett bűnöknek. Beteljesülése a kérlelhetetlen fátumnak. Fölfakadt seb vagyunk most Európa testén. Lesz-e balzsam erre a sebre, vagy egyszerűen ki fogják égetni?... Rettenetes, rettenetes történet ez... "

Ady Endre: Panama és anarchia, (Nagyváradi Napló 1903. júl. 30.)