Szemcseppek rózsaszín ködlátás ellen

Rövid életemben meggyőződéssé érett az a tapasztalat, hogy minden embernek az a kívánatos társadalmi rendszer, amelyben ő a kiválasztottak kasztjába, osztályába tartozik, s elvetendőek azok a berendezkedések, amelyekben ő a ’vesztes’ oldalra sorolódik. Egy mondás szerint Isten az észt osztotta el legjobban, mivel mindenki azt hiszi, hogy neki több jutott, mint a többieknek. Ugyanilyen tévhittel formál jogot a maga kiválóságának, kivételezettségének indoklásául. Ne feledjük azt sem, hogy a kapitalizmus bűneire válaszként született meg a szocializmus, mely az elnyomottak ellentámadása volt. Ők sem bizonyultak jobbnak a régieknél. Az ember nem tudott kibújni saját bőréből – tudomásul kellene venni, hogy minden élő élősködő. Az emberi társadalom olyan, mint a zöld mező, az elődök hulláin virul.

 A kitörési kísérlet tehát kudarcot vallott, de érdemes volt-e elővenni a régi kacatot?

A jobboldaliság „dícsérete”

Márai Sándor naplójából

 „Ha vége lesz ennek a háborúnak, a feladatok mérhetetlen sora vár ránk: államot kell építeni a cserepekből, amit a rablógyilkos horda, melynek nagy része megszökött már, reánkhagyott… Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit; a tudatot hogy ő, „mint keresztény magyar ember”, előjogokkal élhet e világban egyszerűen azért, mert ő „keresztény magyar úri ember” joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „kereszténymagyar” vagy „úriember”, tartani a markát, s kereszténymagyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potyanyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a „jobboldaliság” igazi értelme. S ez a fajta nem tanul: aki elmúlt harmincéves és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rendszer előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a „jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársat legyilkolni és aladárkodni (a zsidó tulajdonosok helyett keresztény, magyar vállalkozó lett a névleges tulajdonos) a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. S lehetett „előkelő közhivatalnok”-nak lenni és sérthetetlen, páncél-inggel védett katonatisztnek; s mindezért nem adni semmit, csak saját becses létezése tényét. Ez a fajta soha nem változik. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.”

  „A politikában az emberek mindig az ámítás és az önámítás együgyű áldozatai voltak és azok is maradnak, amíg meg nem tanulják, hogy bármely erkölcsi, vallási, politikai, szociális frázis, nyilatkozat, ígéret mögött fel kell fedniük egyik vagy másik osztály érdekeit.  A réginek a védelmezői mindig rá fogják szedni a reformok és javítgatások híveit, amíg ezek meg nem értik, hogy minden régi intézmény, bármily használhatatlan és rohadt is, egyik vagy másik uralkodó osztály erejére támaszkodik.”

Forrás: Lenin: Mi a teendő.

 „Sok idióta fordult elő ezen a konferencián, (pártkongresszuson) sok nagyképű, önelégült idióta — falra tudok mászni ettől a fajtától! A közönséges idiótákkal nincs semmi baj, mert szót lehet velük érteni, és jobb belátásra lehet őket téríteni. De az önelégült idióták — azok az idióták, akik leplezni igyekeznek valódi mivoltukat, mindenféle hókuszpókusszal sikerül is elhitetniük, hogy ők az emberiség díszpéldányai — őket egyszerűen képtelen vagyok elviselni! A közönséges idióta nem csaló, a közönséges idióta őszinte, a képmutató idióta viszont álságos, kibírhatatlan képződmény!”

 Richard P. Feynman, Nobel-díjas

 Kik azok a szabad demokraták?

Szabó Dezső írásai, 1927-ből

 „A közéletben súlyos tehetségű morális embert veri az immorális, minden ordításra kapható, ezerfogú éhes emberbestia. És megszületik a szervezett gyilkosságok, rablások a morállá konszolidált bűnök, hazugságok és perverzitások irtózatos szisztémája, a világtörténelem legóriásibb arányú haláltánca: a korlátlan szabadverseny, a polgári kapitalista demokrácia, a zsidónak megígért nagy történelmi szüret… Legáltalánosabb formája a politikai szabadverseny elvének: az állam minden felnőtt tagja választhat, és választható.

De egyszerre felhemzsegnek a műveletlen, semmi lelkiismereti törvénytől meg nem kötött, vad politikai kalandorok, elszánt, éhes politikai apacsok, akik a törvények dzsungelében könyörtelenül gázolnak át mindenen szilaj étvágyuk kielégítésére. És ezek jobban tudnak ordítani, ezek mindent tudnak ígérni a nép őselégületlenségének, ezek a végsőkig tudják nyargalni az aktuális jelszavakat, mert a becsületes lehetőségek, hazafias aggódás és a felelősség nehéz érzése nem köti őket.” (A népképviselet problémája cikkből)

A liberális tábor, mint a páncél a harcos testét, a nemzetközi imperialista zsidó tőke testét vértezi. És így az a hallatlan történelmi humor kerekedik a vizsgáló megfigyelésébe, hogy a kizsákmányoló, elnyomó, imperialista nagytőke a szocializmus, a szociális igazság, szabadság és a gazdasági elnyomottak nevében hirdet harcot a kizsákmányoltak, a megrablot­tak, a nincstelenek tábora ellen.

Az egyik igazság a „liberális” tábor lényegét mutatja meg. A világtörténelem egyik legzseniálisabb ténye volt az, mikor a világuralomra törő vér szerint imperialista és kapitalista zsidó faj az emberi elégületlenséget, a szociális forradalmat tette hódítása eszközévé

Hirdet szocializmust, szabadságot, kommunizmust, új gazdasági világrendet, világmegváltást, hogy a kihasználtak nagy tömegeit a maga imperializmusa eszközévé tegye.

Hogy a kommunista, a szocialista, a forradalmár zsidó csak előharcosa, élő tankja zsidóságnak, s győzelmük esetén meghamisítják a kommunizmust, megsemmisítik a szabadságot, széttörnek minden szociális jogot, a proletárt csak vak eszköznek tűrik meg, s szocializmusuk nem más, mint átmenet egy új most már az egész faj szélesebb alapjaira fektetett kapitalizmus világuralmi berendezkedésére.

Ebből három dolog következik: Szabó Dezső ráérzett a globalizációra, ezt se tanították a pártiskolán, és nem véletlenül volt indexen!

Az előzmények: Meyer Amschel Rothschild 1773.-ban: elképzelése szerint vagyoni erejük összpontosításával olyan elviselhetetlen gazdasági viszonyokat képesek teremteni, hogy a tömegeket munkanélküliség révén és más eszközökkel az éhhalál szélére sodornak, és propagandistáik által az uralkodó rétegek ellen hangolva forradalomra késztetnék. Időközben alkohol, kábítószerek, erkölcsi bomlasztás, és mindennemű bűnözés terjesztésével az összes nemzetek ifjúságát meg kell rontani. Fel kell karolni a „Szabadság, egyenlőség és testvériség” jelszavait, hogy az uralkodó osztályokat megdöntsék, és egy új, vagyonra alapozott arisztokráciát hozzanak létre. Közhivatalokba az Őket feltétel nélkül kiszolgáló jelölteket kell juttatni. Vagyonuk felhasználásával minden hírközlő eszközt birtokukba kell venni. Mindenütt pánikot, és gazdasági válságot kell teremteniük, ami végül is az általuk ellenőrzött világkormányt és egy új világrend létrehozásához fog vezetni.

Nem politikus az, és becstelenség a közügyekbe avatkoznia annak, akinek legalább ötven évre előre látó szociális politikája nincs!